RallyLife




Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     

webáruház
Főoldal
Főoldal : Kicsit faggattuk a Gyarmati - Nigi párost.

Kicsit faggattuk a Gyarmati - Nigi párost.

Gyerekkorom óta fertőzött vagyok benzingőzzel, IFA-n tanultam meg vezetniJ
Mindig hajtottam valami gépet ami a kezem közé került, sokáig krossz motoroztam hobbyból aztán egy véletlennek köszönhetően elindultam első szlalom versenyemen... - mondta Gyarmati Ariel


amit sikerült megnyerni és innen már nem volt visszaút. Szlalomoztam egy-két évet elég eredményesen, majd jött a Rally. Itt voltak kudarcok és szép emlékek, de az eredmények itt is jöttek. Úgy néz ki ezt a fertőzést már nem tudom magamról lemosni.


Bemutatnád pár mondatban az autód?
Ez nem az én autóm, hanem Stróbl Balázs barátomé, én csak bérlem tőle. Egy Clio RS, N/3-as széria szinte mindene, a váltót kivéve. Az nagyot lendít rajta, hisz homológ tolókerekes versenyváltó, rövid áttétellel. A futómű állítható, ezáltal egy könnyen kezelhető gyors kis kocsi lett belőle.


Jelenleg a rally túra mezőnyét erősítitek. Hogy-hogy elpártoltál a rally1-től?
Egyszerű az oka, a szponzoraink szerették volna, ha teljes évet megyünk és eredményesek legyünk, ezt viszont az anyagi feltételek miatt csak a túrában tudjuk megvalósítani. Azt pedig már nagyon untam, hogy folyamatosan erőn felül vállaltunk, ez nem hiányzik.

Visszalépésnek érzed a túrát?
Persze, hogy visszalépés, de én versenyezni szeretek, erre pedig idén ez a lehetőség. De jól érzem itt is magamat, eddig mindegyik verseny tetszett. Tervezzük a visszatérést, viszont én csak akkor megyek bele, ha sikerül összerakni egy valóban stabil és ütőképes projektet, ami jó úton halad, de ezt majd a maga idejében…


Szoktatok verseny előtt tesztelni?
Idén nem teszteltünk és szerintem nem is fogunk. Inkább versenyzünk valahol máshol is.

Milyen versenyre gondolsz?
Tervben van egy sprint verseny, ahol a szponzorok fognak kapaszkodni a jobb 1-benJ Meg mindig van valami amit kitalálunk, amihez kedv és lehetőség van. Most például gőzerővel készülünk a somogybabodi Off Road Fesztiválra, ott indulunk egy Suzuki Samuraijal trophy és trial versenyen. Meg persze dagonyázunk is egy kicsit.

Az egri versenyt megnyertétek. A tatabányai futamon is túl vagytok, de sajnos nem láttátok meg a célt. Mesélj mi történt?
Mi hibáztunk, rosszul rögzítettük a bal első kereket, így menet közben elhagytuk. Szerencsére nem lett nagy baj belőle, de kiestünk. Majd a következő versenyen jobban figyelünk. Megpróbálunk nyerni és az abszolút 10-12 be beférni.
 

Hogy tetszettek a tatabányai pályák?
Alapvetően nem rossz pályák, ha kevesebb lassító lett volna, annak örülök, de azon kell versenyezni amin versenyt rendeznek.


Idén láthatunk az összes túrás futamon?
Képlékeny, az OB-s projekttől függ, de még néhányon biztos.


Kik azok a cégek, akik segítik versenyzéseteket?
Támogatóinknak ezúton is nagy köszönet: Récsei Busz Kft.,Excalibur Army Kft., Art Picture Kft., SBA System Kft., AutoDot OCIS Kft., AGS Motorsport, Rallyracing.


Köszönöm a válaszokat. Sok sikert az év további versenyeihez!

 

Nigi:

Kezdjük veled is az elején! Volt valami előzménye, hogy bekerültél a jobb1-be?
Ha a sok belső felvétel nézés annak számít, akkor igen, volt előzménye :)
Mint talán mindenki, én is alsóbb kategóriákba kezdtem. Jó kis Suzuki GTi-ben, mint navigátor. Itt próbáltam fejlődni 1 évet.
Szerencsére sikerült is fejlődni.
Jött is a rally1. Ignis kupa. Jó móka volt. Mint kezdő navigátor, meg is felelt ez a kupasorozat.
Aztán munkaköri elfoglaltságok miatt jött a Rally2. Volt olyan év, hogy 5 különböző pilótának volt szerencsém navigálni egyszerre.
Persze valakinek csak alkalmi navigátora voltam.
És ugye Idén Ariellel Túrában.

Hogyan ismerkedtél meg Ariellel?
Az imént említett Ignis Kupában mentünk ellene még Stróbl Balázzsal. Ismerjük már egymást 2007 óta. Idén ugye Ariel autót keresett,
és vele együtt navigátort is. Az autó képbe jött Arielnek, és vele én is, hisz ezzel az autóval mentünk eddig Balázzsal.



Versenyeztél már mint pilota?Nem motivál jobban a bal1, vagy teljesen jól érzed magad a navigátor pozicióban?
Zoli barátomnak köszönhetem, hogy egyszer volt alkalmam versenykörülmények között kipróbálni egy Kupás Ignist.
Lehet jókat menni vele. Kezes kis autó. Ha az ölembe pottyanna valami jó kis lehetőség, biztos váltanék.
Ettől eltekintve, nekem teljesen megfelel a jobb1, szeretem csinálni.

Az első közös túrás futamotok hogy érzed, hogy sikerült, tetszett?
Szerintem várakozásoknak megfelelően alakult. Ariel profi pilóta. Navigálás terén én is kitettem magamért, azt hiszem :)
Egy ilyen kis N/3-as autóval az abszolút 16-dik helyén végeztünk. Ha nincs másfél gyors után fékproblémánk, akkor még jobb lehetett volna.
Plusz egy computer nagyot dobna rajta. Nekem nagyon tetszett, élveztem.

Tatabányai verseny milyen volt navigátor szemmel?
Valamiért a pályabejárás unalmas volt, olyan szempontból, hogy nem éreztem az elánt.
Rugógyári úton látni lehetett, hogy jó gyors lehet belőle. Oroszlány-Pusztavám már nagyon ismerős volt.
Itt több tucat versenyen navigáltam már. Azért nem jöttem lázba tőle először.
De a verseny napjára szerencsére megváltozott. Ariel nagyon jól tereli a Cliót. Teljesen átértékelődött így már az ismert pálya :)
Annak ellenére, hogy 9 km-en 12 darab lassítónk volt. Kikerülőket beleszámítva persze.
Itt nekünk amatőrön minimum 3-al kevesebb szokott lenni. És itt az igazán jó kanyarok előtt voltak betéve.
Szerintem ennyire nem kéne visszafogni Túrát. De biztos jó okuk volt rá. Ebbe én nem látok bele.
Pozitív csalódás volt a verseny még úgy is, hogy a 4-es gyors vége előtt 300-400 méterrel estünk ki.
Rosszul rögzítettem a bal első kereket defekt után. Blama, nem tudok mást mondani rá :)
A tőcsavarok nagy terhelésnek voltak kitéve, mivel a felni nem volt tehermentesítve. Az utolsó lassítóból kijövet
mind a 4 tőcsavar kiszakadt tőből. Féktárcsán álltunk félre, szépen bele is olvadt az aszfaltba.
Az autónak a sárvédőn kívül nem lett igazán nagy baja.
Következő versenyre teljesen kész lesz. Május 8-án teszteljük is már a Hungaroringen. Az Örömautózás keretein belül.

 
 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
     

Get your own Poll!


 

Bannerünk:

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.